Hogyan kerültem kapcsolatba a könyvvel?
Egy augusztusi szombat délelőtt ellátogattam a Váci Katona Lajos Városi Könyvtárba, hogy a hét fáradalmainak kipihenése végett kiválasszak magamnak egy jó könyvet. Az augusztusi kánikulában a polcok között sétálva találtam rá Paula Bomer ,,9 hónap" című regényére, s akkor volt egy olyan érzésem, hogy ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnom. A könyv hátoldalán szereplő összefoglaló szerint, idézem : ,,A szerző izgalmas, végletesen őszinte, újszerű és nagyon személyes hangvételű könyvében maradéktalanul leszámol az anyaság köré szőtt mítoszokkal és kendőzetlenül tárja olvasói elé Sonia ellentmondásos érzelmeit, vívódását, nem hallgat finomkodva a terhesség testi következményeiről, a fiatal nő és anya botlásairól, eltemetett vágyairól sem." Az előbb idézet összefoglaló mellett a másik lelkesítő tényező pedig az volt a könyv olvasása során, hogy érdekel annak a kérdése, hogy hogyan befolyásolja egy ember születésének a körülményei az egész életét; valamint, hogy hogyan lehet igazán jól megszületni úgy, hogy az anyának és a babának is jó legyen.
Melyek voltak azok a pillanatok, amelyek a legjobban megérintettek a könyv olvasása során?
Sonia lányának a születése: Ennek minden mozzanata a bevásárlóközpontban jelentkező összehúzódásoktól az első bőrkontaktusig. Amikor Sonia az egyre erősebb összehúzódások közepette vezet a Phiadelphia központjában lévő kórházba, majd a váróban az orvost várva szembesül a diszkrimináció jelenségével, ugyanis meggyőződése, hogy a jó biztosítása miatt engedték őt előre. Ezt követően szívbemarkoló jelenetek sora követi egymást. Amikor Dr. Lumiere körbe tapogatja Sonia hüvelyét, hogy felmérje hány cm-re van kitágulva, akkor kérdezgeti Soniát, hogy hol van a férje és a 2 gyereke (a kartonján természetesen szerepelt, hogy 2 gyermeket szült), akkor erre egy részigazsággal válaszol, mert abban bár igazat mond, hogy Brooklynban vannak, de ahelyett, hogy azt is bevallaná, hogy különböző hotelszobákban töltötte az elmúlt hónapokat, azt mondja, hogy egy üzleti útra indult el és eddig a kórházig jutott. S bár jól érezte magát a szülését megelőző hónapokban, de amikor a testére húzta a fehér köpenyt annak a szimbólumaként, hogy elkezdődik egy olyan utazás, amelyen igazából a saját megérzéseire hallgatva tud igazán jól végig haladni valamiféle szégyent érzett. Szégyent érzett, mert hazudnia kellett, ugyanakkor magára vette a ki nem mondott ítélkezését a kórházi személyzetnek, hogy miért nincs mellette a férje. Az fogalmazódott meg bennem, hogy szegény nő, nem elég az, hogy az összehúzódások közepette kellett elvezetnie egy teljesen ismeretlen kórházig, még el is ítélik a döntése miatt, pedig nem is ismerik az életét. Ezt követően következik az újabb összetűzés. Dr. Lumiere megállapította, hogy Sonia 3 cm-re volt kitágulva, s próbálta meggyőzni, hogy kérjen epidurális érzéstelenítést, valamint hogy hívja fel a férjét, vagy valamelyik rokonát, aki ott lesz mellette, amikor hazamegy. Erre Sonia megharagudott, hogy miért forszírozzák azt, hogy hogyan fog hazamenni, hiszen még csak most érkezett.
Láthatóan az orvos nagyon nem akar megbékélni azzal, hogy Sonia döntése nem illeszkedik a hagyományos családmodell képéhez. Sonia magatartása végig arról árulkodik, hogy retteg legbelül a gyermeke születésétől. Viselkedése azt üzeni, hogy tudom mire van szükségem, hagyjon mindenki békén. Ez a viselkedés természetes, ugyanakkor Dr.Lumiere kissé vaskalapos hozzáállása nem volt számomra szimpatikus, mert éreztem benne egyfajta passzív agresszív indulatot Sonia iránt, s egyfajta olyan szintű uralkodást, amellyel infantilizálta a vajúdó nőt ,,Majd én megmondom mire és kire van szükséged, mert ebben a helyzetben én vagyok az erősebb.” gondolkodásával, pedig Sonia is, mint minden más vajúdó nő teljesen képes volt arra, hogy a saját intuíciói mentén hozza világra gyermekét. Beatrice érkezéséig, aki tényleg odafigyelt rá és meghallgatta a gondolatait, úgy viselkedett, mint egy lázadó kamaszlány. Nem azért, mert a gondolkodása azon a szinten rekedt volna meg, hanem azért, mert a kórházból érkezett visszajelzések tették olyanná. Nem akart a jövőre gondolni, hanem csak elmerülni a fájásokban egy burokba zárva magát elmenekülve a környezet megvetése és a jövő kérdéseinek megválaszolása elől. Sonia előkap egy olcsó kismamaköntöst, amely testét védelmezőn átöleli, s elindul a kórházi ajándékboltba, hogy talál-e papucsot magának.
Amikor pedig visszatér a szülőszobába, akkor találkozik Beatricevel, aki engedi őt önmagának lenni, aki nem türelmetlen, mérges és fásult. Ekkor Sonia összehúzódásai már egyre jobban sűrűsödnek, ekkor Beatrice elmegy szólni Dr. Lumierenek. Sonia addig kinéz az ablakon és a 10 emeletes házakat szemléli, ekkor jön egy erősebb összehúzódás, de olyan erősségű, hogy a szájából egy nyálcsepp a földre csöppen. Ez a pillanat jelezte a folyamat előrehaladtát, amely szerintem annak volt igazán köszönhető, hogy az a fal, amit a kórházban maga köré épített a szégyenérzet mentén, az leomlott, mert elkezdett bízni a saját testében és a Beatriceval való találkozás is rengeteget segített. Az pedig egy apró momentum, hogy az összehúzódások intenzitásának növekedésében az is nagyban hozzájárult, hogy Sonia testét a kényszeredetten magára erőltetett fehér köpeny helyett egy olyan ruhadarab ölelte át a szülőszoba és az ajándékbolt közötti séta közben védelmezőn, amelyet ő vásárolt magának az utazása során, s az utazással, szabadságával kapcsolatos emlékeihez kötődő érzései elárasztották őt azzal az önbizalommal, hogy ne féljen a saját testétől. Ennek az érzésnek a testében történő szétáradása pedig egy olyan oxitocin dömpinget ad neki, amely felgyorsította a szülésének folyamatát. Ekkor pedig már elkezd hinni abban, hogy a családjával kapcsolatban is minden rendben lesz. Amikor megérkezik Dr. Lumiere, akkor ismét jön a passzív agresszív manipulációjával, mert megpróbálja Soniára erőltetni a burok megrepesztését. Sonia pedig félelemmel teli hanggal ellenkezik, egyszerűen érzi, hogy Dr. Lumiere nem törődik vele olyan őszintén, mint Beatrice, ez nekem olvasónak is feltűnt. Végül engedik Soniának, hogy egyedül maradjon, de véleményem szerint csak azért engedelmeskedett Dr. Lumiere, mert ott volt Beatrice és nyilván féltette előtte a tekintélyét. Soniának okkal nem esett jól Dr.Lumiere érintése, a könyöklése, mert bár lehet hogy felgyorsította a folyamatot, de nem volt olyan természetes, mint annak a ruhadarabnak az ölelésében vajúdni, amelyhez az ő kellemes emlékei társulnak. S bár az erőszakos könyöklés, a gerincbe történő tű beleszúrása (ha Sonia engedett volna a doktornő nyomásának) ugyanúgy hozzájárultak volna az összehúzódások gyakoriságának növekedéséhez, de ridegek és túlzottan mesterkéltek lettek volna, ez az érzés pedig köszönő viszonyban sincs azzal az érzéssel, amikor egy olyan tényező van hatással a szülés eseményeire(a biztonságot árasztó saját köntös), amely a kismama saját döntéséhez és a tudat alatt kellemes érzéseihez kapcsolódik. S itt jön egy másik tabu, hogy jelen legyen-e a család a gyermek születésénél, vagy nem. Bár nekem gyermekkorom óta az az álmom, hogy egyszer az életben személyesen jelen legyek egy gyermek születésénél, de úgy érzem, hogy ebben nincsen jogom állást foglalni, mert ez minden családnak a maga saját szabályrendszerén alapszik. Sonia szerint, bár a gyerekek nem olyan ártatlanok, mint amilyennek az emberek szeretnék őket látni, de azért a szülés mégsem nekik való. Mondjuk szerintem a születés és a halál témáját a társadalom szereti nagyon tabuként kezelni, amely nem annyira helyes. Ezen a téren, hogy jelen legyen-e kiskorú egy gyermek születésénél, magával a folyamattal nem baj, ha az érettségének megfelelően minél korábban megismerkedik, de mivel ennek az eseménynek a grandiozitása pont abban rejlik, hogy ilyenkor aztán tényleg bármi megtörténhet (pl. váratlan komplikációk, előfordulhat olyan is, hogy hüvelyi úton történő szülés végződhet császármetszéssel stb.), amelyek növelik az amúgyis érzelmekkel telített szituációt valóban nem helyes kendőzetlenül gyerekek szeme elé tárni. De a beszélgetés szintjén fontos az őszinte válasz, nehogy úgy érezze a gyermek, hogy becsapják őt. Amikor Soniát egyedül hagyják a kórteremben, akkor a fájások egyre jobban erősödtek, ő négykézlábra ereszkedett, amit hasznosnak tartok, mert ez a póz még jobban segíti a babát kijönni a szülőcsatornán. A békesség után, ahogy Soniának egyre jobban melege van, ledobja a biztonságot adó köntösét, teste lángol és megjelenik nála az önvád, hogy ő nem jó anya, nem jó testvér és nem jó feleség. Ekkor érkezik el az újabb negatív spirál, amely a biztonságot adó ruhadarab gyors eldobásával kezdődik. S egyre jobban lovalja bele magát abba, hogy Isten nem szereti őt, mert összességében nem egy jó ember. Ekkor következik az újabb szakasz, amikor Sonia berohan a szobájához tartozó fürdőszobába, ahol minden kijön belőle, mintha beöntést kapott volna, testét újra sebezhetőnek érzi, mint aki egy támogató bíztató ölelésre vágyik, majd az előbb olyan könnyen elhajított kismamaköntösébe újra belebújik, hogy biztonságba érezze magát. Ekkor megjelenik Beatrice, aki őszinte szívből jövő mosolyával arcán megkérdezi Soniától, hogy van. Beatrice Sonia hátát gondosan dörzsölgeti és simogatja, ennek hatására elfolyt Sonia magzatvize, amely szép tiszta, ez pedig egy nagyon jó jel, annak ellenére, hogy ő inkább sokszor sanyargatja magát, mert úgy érzi megérdemli a fájdalmat, mert elhagyta a családját. Most már Beatrice is elkezdi Soniát győzködni az epidurális érzéstelenítés mellett, de őt Dr. Lumierevel ellentétben nem a passzív agresszív manipuláció, hanem az empátia és a segítőkészség vezérli. Sonia továbbra is ellenáll. Amikor Beatrice odahívja Dr. Lumieret megmutatja a foga fehérjét, hogy mekkora egy érzéketlen, frusztrált nő, aki mérges az egész világra. Meghallgatja Sonia babájának szívhangját, azt mondja minden rendben van, de rettentően érzéketlenül. Véleményem szerint azért volt Sonia a projekciós felület a történetben, mert azok a döntések, amelyeket hozott a lánya születésével kapcsolatban sehogyan sem illeszkedtek az általa elképzelt ideális család sablonjához. Amikor Dr. Lumiere kimegy Beatrice ott marad Sonia mellett és minden erejével támogatja. Lágy, testápolós kezeivel simogatja Sonia testét, Sonia pedig érzi, hogy erre a hangra, erre az érintésre van szüksége, hogy találkozhasson a lányával és feloldódjon benne az a szorongás, amelyet a találkozás idézett benne elő. Mielőtt pedig elérkezik a kitolási szakasz végéhez elhányja magát, majd megint elszégyelli, Beatrice pedig megnyugtatja. Sonia az utolsó szakaszban behunyja szemét, mély levegőt vesz és, amikor elhiszi, hogy képes kitolni a babát, találkozik a lányával. Istenem milyen megható ez az egész születéstörténet. Őszinte leszek én felnézek Beatricere, amiért képes volt egy idegen helyről érkező nőnek - akinek a szülése körül hozott döntései erősen megosztották az embereket körülötte – világra segíteni és minden érintésével, szavával őt támogatni. De, ami még ennél is többet mond az az, hogy gyengéden lebontotta Soniában azt a falat, amelyet ő épített maga köré a tiltakozásával és a szorongásával. A születésnek a másik pillanat, amelynek során a könnyeim kicsordultak, amikor Sonia tiszta szívéből kiabálja, hogy ,,Megcsináltam a saját testemmel!”, s Beatrice bead neki a comjába egy Demetrolt, hogy elmulassza a szülés összehúzódása által okozott görcsöket. Sonia lánya pedig már az első pillanatban keresgéli édesanyja melleit és mohón elkezdi magába szívni az anyatejet. Bár a könyv naturalistán bemutatja azokat a jeleneteket, amelyeket a legtöbb nő szégyell a szülés során (beszarás, hányás) de én ezektől egyáltalán nem undorodtam meg a könyv olvasása közben, mert ahogy tartja a mondás ,,Nincsen rózsa tövis nélkül.” , s igen ezek a pillanatok is hozzátartoznak ehhez a csodához. Dr. Lumierevel pedig nem tudtam együttérezni, mert egy morózus, agresszív, irritált embert láttam benne.
Ø Amikor Sonia terhességi tesztje pozitív, akkor megjelent előttem a csalódott, kétségbeesett nő, aki bár szereti a gyerekeit (Tom és Mike) , de ennek ellenére örül annak, hogy túl van a terhességen és a kisbabás korszakon. Mert Sonia korábban festő volt, aki elég bohém életet élt (dugás mindenféle pasival, alkoholizálás) vágyott vissza a szabadságba, de nem a korábbi kicsapongó élete által adott szabadsága, hanem arra, hogy a gyermekek kisbaba korát maguk mögött hagyva újra egymásra találjanak.
Ø A pillanat, amikor Sonia elmondja Dicknek, hogy terhes, erre a férfi azt mondja, hogy onnan sejti Soniáról, hogy terhes, hogy akkor mindig ilyen elmebeteg picsa. A képmutatás pillanata, amikor Sonia megjátsza a gyerekei előtt, hogy boldog, majd fagyival és parkkal megvesztegeti őket, hogy túlélje a napot.
Sonia és Dick vitatkozása arról, hogy Sonia megtartsa-e a gyereket vagy sem. Ekkor ütköznek ki először az ellentétek a házastársak között. Amikor Dick bevallja, hogy igazából utálja a munkáját és arról álmodozik egész nap, hogy otthagyja és panziót nyit helyette, akkor Sonia először itt őszinte férjéhez, mert bár szereti a férjét az eszéért, de a házimunkákhoz egy utolsó mamlasznak tartja. S itt jön egy újabb konfliktusszál, hogy mit jelent szeretve lenni egy kapcsolatban. S Dick is azt mondja, hogy amikor Sonia festett, akkor nagyon szexinek találta. Erre pedig Sonia sértődik meg, hogy amikor a kisgyerekes szülők mindennapjait éli meg, ahogy ő fogalmaz – fenék kitörlése, takonyrúd kiszedése a gyerek orrából, fülzsír kiszedése a gyerek füléből – akkor őt nem-e tartja szexinek. A konfliktusszál fő oka, hogy bár valóban szexinek tartják egymást azokért a tulajdonságokért, amelyekkel a világban szimpátiát tudnak ébreszteni, anyagi javakat tudnak szerezni a család számára – Sonia számára a festés, Dick számára a fotografikus memóriája, amellyel nagyon jól megállja a helyét a munkahelyén – de vajon elég-e ennyi. Vajon a hétköznapi dolgokban házimunka, ugye Sonia orra alá dörgöli Dicknek, hogy a házimunkákhoz balfasz és az elgyötörtségtől árulkodó izzadtságszagától hánynia kell. A konfliktus végül úgy zárul, hogy Sonia felmegy hányni.
Ø Egy generációs ellentét, amikor Sonia rosszul lesz a hentesnél a gyerekeivel való bevásárlás közben és véletlenül rátolja az idős hölgy lábára a babkocsit, erre az asszony gyűlölettel a szívében meredten bámul Soniára. Erre Sonia megmondja a magáét, majd kiderül, hogy a hölgy őt és nőtársait tartja bűnbaknak, amiért a fia nem tudta megfizetni a városban lévő ingatlanokat.
Ø Amikor Sonia sétál a gyerekekkel, rosszul lesz és senki nincs aki igazán szívből segítene neki.
Ø Sonia a bábájától egyedül utazik haza a metrón és megijed, hogy hol vannak az emberek, hirtelen olyan védtelennek és kicsinek érzi magát.
Ø Amikor egy szeptemberi reggelen felébred, nincs hányingere, végre jól érzi magát, férje főzi neki a kávét, s mindenkit megszeretget a családból. Ezen a jeleneten a szívemet egy olyan érzés öntötte el, hogy igen a hétköznapok is lehetnek gyönyörűek, ha észrevesszük bennük a szépet. Márpedig ez a jelenet egyszerre csalt mosolyt az arcomra és könnyeket a szemembe. Amikor Sonia elkezdi újra meglátni a szépet az életében, nem undorodik a saját testétől, s elkezd hinni magában, hogy igen ő egy erős nő, akkor férfi létemre elgondolkodom azon, hogy van-e ennél szebb látvány az életben.
Ø Amikor Sonia 4 hónapos terhes és érzékien egymásra találnak. Isteni pillanat volt, egyszerre pajzán és megható.
Ø Amikor Sonia bejelenti Dicknek, hogy lányuk lesz, s azt is olyan bensőségesen.
Ø Minden olyan pillanat, amikor Dick megerősíti Soniát, hogy ne féljen, mert nagyon erős és képes lesz megszülni a lányukat.
Ø Összeszorult a szívem akkor, amikor Sonia és Dick a költözésen veszekednek egymással és Sonia elkezdi magának is bevallani, hogy legszívesebben elhagyná a családját, de ettől a gondolattól megijed.Odamegy a víznél játszó gyerekeihez, a gyerekek észreveszik anyjukon az ijedtséget, a játékot abbahagyják, ő pedig hozzájuk ér, s két karját kitárva térdre esik.
Ø Amikor Sonia egy novemberi estén pánikrohamot kap és másnap reggel bevallja magának is, hogy ott akarja hagyni az egészet.
Ø A pillanat, amikor felhívja Clarat, hogy hozza el a gyerekeket az oviból és hívja fel Dicket a munkahelyén. Ez az a pillanat, amikor elhagyja a családját.
Ø Sonia 3 hónapos útkeresése – a motelekben való éjszakázás, vad szeretkezés egy idegen férfival, Katrina meglátogatása – mert a könyvnek ez a része hűen ábrázolja azt a lázadást és útkeresést, ami Soniát egész életében jellemezte.
Ø Amikor egy férfi kendőzetlenül szembesíti Soniát a valósággal, hogy ne csapja magát a lopott szabadságával, s ne hazudjon sem magának sem másnak az életéről.
Ø A pillanat, amikor Sonia családja újra egyesül a lányuk születése után.
Miért ajánlom ezt a könyvet?
Mert nagyon őszintén, naturalistán mutatja be a szülői életet mindenféle köntörfalazás nélkül. Emellett pedig a jelenetek érzéki ábrázolása miatt.
Kép forrása: Saját fénykép
[2023.08.30.]
Megjegyzések
Megjegyzés küldése